Az alkil-poliglükozidok – vagy az alkil-poliglikozidok, mint az iparilag előállított termékek széles körben ismertek – klasszikus példái azoknak a termékeknek, amelyek hosszú ideig csak tudományos érdeklődésre számot tartóak. Az első alkil-poliglükozidokat Emil Fischer szintetizálta és azonosította a laboratóriumban több mint 100 évvel ezelőtt. Az alkil-poliglükozidok mosószerekben való alkalmazását ismertető első szabadalmi bejelentést mintegy 40 évvel később nyújtották be Németországban. Ezt követően további 40-50 év telt el, mire a különböző cégek kutatócsoportjai az alkil-poliglükozidokra irányították figyelmüket, és a Fischer által felfedezett szintézis alapján technikai eljárásokat dolgoztak ki az alkil-poliglükozidok előállítására.
E fejlesztés során Fischer korai munkáját, amely a glükóz hidrofil alkoholokkal, például metanollal, etanollal, glicerinnel stb. való reakciójával foglalkozott, alkalmazták hidrofób alkoholokra, amelyek alkillánca oktiltól (Csl-től hexadecilig (C16))- a tipikus zsíralkoholok. Szerencsére implikációs tulajdonságaikat tekintve nem tiszta alkil-monoglükozidok, hanem alkil-mono-, di-, komplex keverékek.,három-,és oligoglikozidokat, ipari folyamatok során állítják elő. Emiatt az ipari termékeket alkil-poliglükozidoknak nevezik. A termékeket az alkillánc hossza és a hozzá kapcsolódó glükózegységek átlagos száma, a polimerizáció mértéke jellemzi.
A Rohm & Haas volt az első, aki a hetvenes évek végén forgalmazott kereskedelmi mennyiségben oktil/decil-alkil-poliglükozidokat, ezt követte a BASF, majd később a SEPPIC. Ennek a rövid láncú változatnak a felületaktív anyagként való nem kielégítő teljesítménye és rossz színminősége miatt azonban az alkalmazások néhány piaci szegmensre korlátozódtak, például az ipari és intézményi szektorra.
Az ilyen rövid szénláncú alkil-poliglükozidok termékminősége az elmúlt néhány évben javult, és jelenleg is új típusú oktil/decil-poliglikozidokat kínálnak különböző cégek, köztük a Hugochem, a BASF, a SEPPIC, az Akzo Nobel, az ICI és a Henkel.
Az 1980-as évek elején több vállalat indított programokat hosszabb alkilláncú (C12-14) alkil-poliglükozidok kifejlesztésére azzal a céllal, hogy új felületaktív anyagot tegyenek elérhetővé a kozmetikai és mosószeripar számára. Köztük volt a Henkel és a Horizon, az AE Staley Manufacturing Company egyik részlege, az Illinois állambeli Decatur államban.
A Horizon időközben megszerzett know-how-ját, valamint a Henkelnél végzett kutatási és fejlesztési tapasztalatait felhasználva a Henkel Corporation egy kísérleti üzemet épített alkil-poliglükozidok gyártására a texasi Crosbyban. A kísérleti üzem kapacitása évi 5000 t volt, 1988/1989-ben került üzembe, és főként a folyamatparaméterek meghatározására szolgált; a termékminőség optimalizálása ipari termelési körülmények között és a piac felkészítése a felületaktív anyagok új osztályára.
Az 1990 és 1992 közötti időszakban más cégek is bejelentették dodecil/tetradecil láncú alkil-poliglükozidok gyártására irányuló szándékukat, köztük a Chemische Werke Huls (Németország), ICI (Ausztrália), Kao (Japán) és SEPPIC (Franciaország).
Az alkil-poliglükozidok kereskedelmi hasznosításának új csúcsait 1992-ben érte el, amikor a Henkel Corporation felavatta a 25,{2}} tonnás APG felületaktív anyagokat gyártó üzemét az Egyesült Államokban, majd 1995-ben megnyitotta a második azonos üzemet. a Henkel KGaA kapacitása Németországban.





